A díjugrató lovas kiképzése. Zupán Péter - Ne csak csináld, értsd is! Gondolatok, melyek nélkül nincs lovaglás, csak lovon ülés. Csodálatos érzés, amikor ló és lovasa, élvezve a verseny által állított követelményeket szinte “kegyelmi” állapotban hajtja végre a feladatokat. Minden könnyedén történik, jól jönnek a távolságok, lovunk a legapróbb segítségekre is készségesen reagálva, kiváló technikával hajtja végre az ugrásokat. De hogyan jutunk el idáig? Ez az írás a helyes út és a zsákutcák, valamint az általam eddig oktatott több mint háromszáz lovas képzése során szerzett tapasztalatok kikristályosodott módszerét foglalja össze. Szigorú alapelvekre támaszkodva, azokat részletesen tárgyalva olyan gondolkodásmódot jelenít meg, ami a tudatos, eredményre törekvő lovas képzésének elengedhetetlen eleme. “Minden jó szakkönyvnek van kiemelkedően sikerült része, de Zupán Péteré egészében az. A legmagasabb szintű elmélet a legegyszerűbben megfogalmazva, ettől érthető és ettől egyedi.” – Győrffy-Villám András “A lóval, lovaglással kapcsolatos Szent Grál keresése örök téma, ez a sport ettől ilyen csodálatos. Alapelvek, dogmák és személyes sztorik váltogatják egymást, mutatva a cél felé vezető utat. Egyvalami azonban biztos: ennél a könyvnél jobb útravalót keresve sem találhatnánk.” – Szebényi Dániel lovas szakkommentátor “Nagyon átfogó, minden fontos szakmai kérdésre kiterjedő könyv, mely irányt mutat a szakembereknek, hogy munkájukban hogyan tudják integrálni a ma érvényes követelményeket. Lovasnak és edzőnek egyaránt ajánlatos olvasmány. – Rezgő Zoltán díjugrató magyar bajnok, Kelet-Európai Világkupa-győztes, lovasedző “A könyv hiánypótló és értékét emeli, hogy szerzője a Testnevelési Egyetem tanára, hiteles ember. Nyelvezete világos, érthető, stílusa közvetlen, hangvétele baráti. Tartalma a Szerző saját gondolatait, a gyakorlatban bevált szakmai fogásait teszi közkinccsé. – Dallos Gyula mesteredző, örökös magyar bajnok
A lovaglás gyakorlati kézikönyve. Debby Sly, Mizsér Attila. Minden részletre kiterjedő kézikönyv, mely végigkísér az első kilovagolástól a versenyig.Hasznos tanácsok a kezdő lovasoknak a felszerszámozásról, a felszállásról és a helyes tartás megvalósításáról.Bemutatja, hogyan sajátítsuk el és milyen technikákkal fejlesszük a különböző jármódokat. Lépésről lépésre felvázolja az utasításokat minden új ismerethez. Részletes tájékoztatást ad minden sportról és tevékenységről, amit egy lovas folytathat - egyedül vagy egy csapat tagjaként. A kötet több mint ötszáz ábrát és színes fotót tartalmaz.
A ló képzése a terepen. IDOMÍTÓ GYAKORLATOK TEREPEN. Sok olyan lovas van, akinek nem áll a rendelkezésére fedett lovarda vagy bekerített karám. Ilyenkor egyetlen lehetőségünk marad: lovaglás a terepen. A szerző, Daniela Bolze megmutatja, hogyan válhat a terep az összes idomító gyakorlat ideális területévé. – Hogyan gyakorolhatjuk a „vállat előre” és „vállat be” feladatokat? – Kígyóvonalak lovaglása fákkal szegélyezett nyomvonalakon – Használjunk sík terepen magányos fákat nagy körök lovaglásához – A hegyek és a völgyek nagyszerű lehetőséget nyújtanak az összeszedett munkához – Használjuk ki a természetes körülményeket – például a sáros ösvényeket – a lépések nyújtásához és rövidítéséhez. És még sok minden más...
Hasonmás kiadás. A csendőrség számára készült könyvecske kizárólag a gyakorlati szempontból fontos, nélkülözhetetlen ismereteket foglalja össze szakszerű módon, közérthető stílusban, könnyed, áttekinthető szerkezetben.
A westernlovaglás - Lovasakadémia 15. Peter Kreinberg Németország egyik legtapasztaltabb westernlovasa, a Western Horsemanship magazin alapító tagja, sikeres quarter horse és arab telivér tenyésztő. Ebben a könyvben bemutatja a westernló és -lovas feladataihoz és manővereihez szükséges felkészítő gyakorlatokat, a segítségadás finomításának módját és a tartáshibák javítását. A könyvben szereplő trail gyakorlatok és a tereplovaglással kapcsolatos gyakorlati tanácsok nélkülözhetetlen segítséget nyújtanak minden lovasnak, aki lovával együtt folyamatosan fejlődni kíván.- Lovak gimnasztikáztatása- Finom, differenciált segítségadás- Trail és tereplovaglás
Hasonmás kiadás. Az eredeti 1903-ban jelent meg "A ló szabadban való idomítása napi leckékbe beosztva" címmel. A részletes cím a könyv tartalmát pontosan jelöli. Az új kiadást indokolja a lótartás és lóhasználat növekvő népszerűsége, valamint a lovak és a lovaglás iránti érdeklődők növekvő száma.
David Urch Aloe Vera - a természet ajándéka - Háziállataink egészsége. David Urch könyve gyakorlati tanácsokat ad az állattulajdonosoknak az Aloe vera számos különböző állatbetegség elleni alkalmazására vonatkozóan. A macskák, kutyák és lovak több mint 200 különböző betegsége mellett a szerző azt is tárgyalja, hogyan használható az orvosi aloé szarvasmarhák, juhok, kecskék, kedvenc háziállatok, kígyók, gyíkok, halak és madarak néhány gyakoribb betegsége ellen. A szerző saját állatorvosi tapasztalatai alapján közérthető nyelven ismerteti az egyes betegségeket, és részletesen leírja az Aloe vera készítmények hatékony alkalmazási módját, valamint a javasolt dózisokat. Tanácsokat ad az állattulajdonosoknak az elsősegélynyújtásra és az állatok megfelelő gondozására vonatkozóan is. A könyv tárgyalja a bőr, a fül, a szem, az emésztőszervek, a légzőszervek, az immunrendszer, a csont- és izomrendszer, valamint a húgy- és ivarszervek számos gyakori betegségét, többek között a következőket: ekcéma, sebek, égési sérülések, ízületgyulladás, vírusfertőzés utáni krónikus fáradtsági szindróma, dermatophitosis, mastitis, savós patairhagyulladás.
Dr. Hecker Walter: Edzéselmélet. Lovasakadémia 2. Könyvünk bemutatja, hogy miért végtelenül nagy jelentőségű a ló fizikai és pszichikai készsége a sikeres együttműködés szempontjából, és hogy miért adódnak szükségszerűen nehézségek a kiképzésben. Kiadó: Mezőgazda Kiadó, Budapest 1997.
Dr. Horváth Mihály Patkolástan. A lovas szakkönyvtár sorozat rendkívül nagy sikerű darabja dr. Horváth Mihály: PATKOLÁSTAN című munkája, évek óta keresett szakkönyv. Felfrissített változata tankönyvként és ismeretterjesztő kiadványként is helytálló kötet. A 120 oldalas könyv a ló lábápolásával és patkolásával kapcsolatos legfontosabb kérdésekre válaszolva, jól áttekinthetően, igazi tankönyv felépítésben tárgyalja a témát.A reprint kiadáshoz az eredeti Patkolástan c. kötet 1937-ben megjelent, második, javított és bővített kiadását választottuk, mely 226 képpel és ábrával gazdagítva tárgyalja és oktatja a fontos ismereteket. Kedvcsinálóként néhány téma a könyv tartalmából: a ló testének felépítése, a lábvég szerkezete, a lábállások, a végtagok mozgása, a kovácsműhely berendezései, a patkó és a patkolás, a pataápolás, a különféle paták és patkolásuk, szabálytalan mozgású lovak és patkolásuk, a szamár, az öszvér és a szarvasmarha lábápolása.
A Lapu kiadó folytatja a lótartással kapcsolatban megjelent könyvek reprint kiadását. Ez a könyv 1936-ban jelent meg, annak hasonmás kiadása. A szerző írja előszavában: „Lóval foglalkozó katonának, a magyar lótenyésztőnek, a lótartó gazdának kötelessége, hogy e nemes háziállattal s ezzel kapcsolatos tudni- és tennivalókkal minél jobban megismerkedjék.” Mindezek figyelembevételével állította össze e könyvecskét, mely nem részletkérdésekkel foglalkozó tudományos mű, hanem egy könnyen áttekinthető vezérfonal kíván lenni.
A szerző magyar királyi állatorvos-őrnagy, műve 1943-ban jelent meg, melynek reprint kiadása. A mű két fő részre tagozódik: a Lóismeret, mely a ló küllemi leírásával, takarmányozásával és gondozásával foglalkozik. A második rész az állategészségügyi ismereteket taglalja szakértő alapossággal.
Endrődy Ágoston: A militaryló kiképzése. Adj esélyt a lovadnak! - Lovasakadémia 5. Endrődy Ágoston az 1936-os berlini olimpia military versenyében ötödik lett, majd Angliában telepedett le és az angol nemzeti válogatott edzőjeként az 1956-os olimpián csapat-aranyéremmel ajándékozta meg szükségből választott új hazáját. Kitűnő könyvet írt a ló felkészítéséről. Műve teljesen új, egyéni és eredeti gondolkodásmódra valló megállapításokat tartalmaz, a nemzetközi szakirodalom kiemelkedő alkotása, amelyet már több nyelvre lefordítottak. Hatalmas mulasztást pótolunk, amikor végre a szerző anyanyelvén is megjelentetjük kitűnő művét, a militaryló képzésének tankönyvét. Minden lovas számára komoly segítség, aki lovának valóban esélyt kíván adni a benne rejlő képességek maximális kibontakoztatására. A military versenyeket felépítő három versenyszám teljesítéséhez szükséges kiképzési anyaggal foglalkozik.
A lovak története évezredek óta összefonódik az emberekével, akiket a mezőgazdaságtól a háborúkig a legnehezebb feladatokban segítettek. A korai szakértők hamar felismerték, hogy az adott munkavégzéshez szükséges adottságok - nagyobb teherbírás, jobb állóképesség, gyorsaság - átörökíthetőek, ezért tudatosan kezdték olyan egyedek kiválogatásába, amelyeket legmegfelelőbbnek tartottak céljaik számára. Így kezdődött el a lótenyésztés hagyománya.
Ernst József, Mihók Sándor A gidrán. A magyar lótenyésztési kultúra ékkővé csiszolódott fajtája a tündöklést és borzalmakat megélt gidrán. A könnyű katonai hátas használattól jutott el a nemzetközi military lóig, immár 150 éve van az élvonalban. A fajta történetére és jelenére való emlékezésünk annak sikeres jövőjébe vetett hitünkből táplálkozott, szándékot kívánt feléleszteni, hogy az akarattá formálódjék, és végül cselekvéssé nemesedjék. A fajta jövőbeni sikereit megalapozó cselekvéssé. A kötet szerves folytatása a hagyományos fajtáinkról eddig megjelent munkáknak. Az eredeti mezőhegyesi méneskönyveknek gondos tanulmányozásával tisztázza az eddig ismert fajtatörténet néhány pontatlanságát, miközben rámutat, hogy a gidrán már az 1920-as évektől kezdődően a mai értelemben véve is sikeres sportló. Tárgyalja a kislétszámúra apadt, ezért veszélyeztetett helyzetbe került történelmi fajták genetikai állományának megismerési módjait és a genotípusok sokfélesége megőrzésének tenyésztési szempontjait. Törekszik annak megértetésére, hogy a génvédelem, a tradíció ápolása nem a hamu őrzése, hanem a parázs lángra lobbantására irányuló cselekvés.
Estelle Talavera 101 dolog, amit jó, ha tudsz a lovakról. Honnan származnak a lovak? Mekkora volt az őskor lova? Hogyan használták az évszázadok alatt az ember egyik leghűségesebb háziállatát? Milyen sportokban versenyeznek? Hogyan gondozzák a lovakat? Ez csak néhány kérdés ebből a könyvből, amelybe rengeteg érdekességet és meglepő tényt gyűjtöttünk össze rengeteg képpel, hogy jobban megismerhesd ezeket a csodálatos állatokat, múltjukat és jelenüket egyaránt.
Fogatlovak kiképzése, idomítása-Lovasakadémia 14. A szerző díjlovasként megalapozott, majd fogathajtó válogatott versenyzőként szerzett tapasztalatait adja át a fogatlovak kiképzésével, idomításával foglalkozó kezdő és már versenyző sporttársainak. A könyvben kibontakozik az a rendszerezett elméleti és igen szemléletes gyakorlati ismeretanyag, amivel az alapkiképzéstől eljuthatunk a nyugodt, alkalmazkodó, harmonikus mozgású lóig.Minden kiképzési fázisban nagy hangsúlyt kap a lóval való bánásmód, a ló bizalmának elnyerése, a türelmes, évekig tartó, következetes idomítás, a folyamatos gyakorlás. A sokirányú, szerteágazó, mindenre kiterjedő követelményrendszert bemutató szerző egy-egy emlékezetes, meghatározó élményének felidézésével villantja föl ennek a tudást, kitartást, fizikai és szellemi felkészültséget igénylő, látványos fogathajtó sportnak a szépségét.
Győrffy-Villám András A lovasturizmus kézikönyve - Lovasakadémia 10. Az általános életszínvonal-emelkedés világszerte, így hazánkban is előtérbe állította a megnövekedett szabadidő kulturált eltöltésének igényét. Az aszfalt és beton közé szorított városi ember egyre jobban vágyik a zöldbe, a természet közelségére. Ezt különböző módokon igyekszik megvalósítani: egyrészt háziállatokat, növényeket tart, tehát mintegy a természetet viszi be otthonába,másrészt hétvégeken, szabadsága alatt maga megy ki a természetbe. Ezt a célt szolgálja a lovaglás is, amely az egyik legszebb, szívet-lelket felüdítő terepsport. Az aktív pihenésnek ez a formája abban különbözik döntően a többi sportágtól, hogy eszköze egyben sporttársa is, elő, majdnem gondolkodó lény - a ló.
John Hickman Patkolás. A mű a patkolás történetének rövid ismertetésével kezdődik, amelynek nyomai egészen az időszámítás előtti időkig nyúlnak vissza. Ezután bemutatja a ló mellső és hátsó lábának belső felépítését, hogy a patkolókovács jobban értse mesterségének alapjait. A kovácsszerszámok részletes ismertetése után a különböző patkótípusok leírása következik. A patkókészítés fejezet számtalan gyakorlati tanácsot tartalmaz, csaknem valamennyit illusztrálva is, a munka különböző fázisaiban. A könyv útmutatást ad a ló testfelépítésének és mozgásának bírálatához, hogy ennek alapján megfelelő patkó kerüljön a patára. Ezzel összefüggésben leírja, hogy hogyan kell leszedni a régi patkót, megfaragni a patát és felilleszteni az új patkót. A további fejezetek a pataápolással foglalkoznak. A pata által okozott sérülések, a pata betegségeinek leírása zárja a könyvet.
A könyv reprint kiadása az 1943-ban megjelent műnek. A Lapu Kiadó a könyv megjelentetésével folytatja azt a nemes szándékot, hogy a régmúlt és a közelmúlt értékes írásos emlékeit ismételten kiadja és az olvasó számára hozzáférhetővé teszi.
Az 1954-ben megjelent mű reprint kiadása. Az országos társadalmi lovas szövetség munkaközössége által összeállított mű. A lovaglás és hajtás minden fontosabb kérdésével foglalkozik a mű. A lótartással, lovagoltatással foglalkozók számára igazi csemege a könyv.
Lovak (Mit? Miért? Hogyan? Profi Tudás) Andrea Schwendemann. A Ravensburger Mit? Miért? Hogyan? Foglalkoztató sorozatának e kötete a lovakkal ismerteti meg az apróságokat. Milyen különbségek vannak a lovak között? Mire használjuk a lovakat? Hogyan lehet megtanulni lovagolni? Milyen felszerelésre van szüksége a lónak és a lovasnak? Hogyan kell ápolni a lovakat? Színezd ki!, Fejtsd meg! és Készítsd el! a feladatokat megoldva a gyerekek megkapják a választ a kérdésekre, és még a lasszódobást is megtanulhatják.
A kalendárium a honi lovas élet időszaki krónikája: összegzi és rendszerezi az év jellemző történéseit, megrajzolja ezáltal egy korszak ábrázatát. Az 1997-tól 2011-ig megjelent, összesen 17 db kalendárium.