Skip Navigation
Parazita ellenes szerek
Parazita ellenes szerek

Szabadforgalmú gyógyszerek / vény nélkül - Parazita ellenes szerek

Külső és belső paraziták elleni szerek kedvenc és haszonállatoknak.

Az állatok féregfertőzöttsége sokkal gyakoribb, mint azt gondolnánk. Magyarországon minden harmadik kutya bélférgekkel fertőzött! A fertőzött állat féreg- és peteürítése komoly veszélyt jelent a többi állatra és az emberekre is.

Emberekben előfordul, hogy az orsóférgek lárvái vándorlásuk során roncsolják a szerveket, szöveteket. Eljuthatnak például a tüdőbe, ahol súlyos köhögést okoznak. A szemfenéken retinakárosodást, így látászavart, kivételes esetben akár vakságot is okozhatnak. Sokszor a fertőzött állat nem mutat tüneteket, és a bélsárvizsgálattal sem lehet a fertőzöttséget minden esetben kimutatni, ezért rendkívül fontos a rendszeres féreghajtás.

Kedvenc állataink -beleértve a teknősök, kígyók, békák, gyíkok, akváriumi halak, nyúl, kisrágcsálók, patkány, egér, ugróegér, csincsilla, tengerimalac, sün, görény, dísz- és énekes madarak, posta- és díszgalambok, - kezelésére rendelkezésére állnak felhasználóbarát kiszerelésben széles hatásspektrumú készítmények is, melyet vagy bőrre való cseppentéssel vagy szájon át is alkalmazhatunk mind a külső, mind a belső férgek ellen.

Nor-Mite 1 l

Szabadforgalmú gyógyszerek / vény nélkül » Parazita ellenes szerek
Nor-Mite 1 l
Nor-Mite 1 l Tyúktetű és légylárva fertőzöttség visszaszorítását segítő takarmány kiegészítő. Ivóvizbe keverhető élősködők elleni szer. Kiegészítő takarmány, melynek kedvező hatásai a szegfűszeg (Eugenia caryophyllum) és az indiai citromfű (Cymbopogon nardus) jótékony hatásán alapulnak.
51360.00 Ft

Otimectin vet 1 mg/g fülgél A.U.V 10 g HIÁNYCIKK

Szabadforgalmú gyógyszerek / vény nélkül » Parazita ellenes szerek
Otimectin vet 1 mg/g fülgél A.U.V 10 g HIÁNYCIKK
Macskák fülrühösségének (Otodectes cynotis) kezelésére. Jelenleg hiánycikk. Helyette az Advocate spot ont lehet használni.
3360.00 Ft

PestiGon Combo spot on macska és vadászgörény 0,5 ml 3x

Szabadforgalmú gyógyszerek / vény nélkül » Parazita ellenes szerek
PestiGon Combo spot on     macska és vadászgörény 0,5 ml 3x
PestiGon Combo spot on macska és vadászgörény 0,5 ml 3x. Bolhák (Ctenocephalides felis), kullancsok és szőrtetvek okozta fertőzések gyógykezelésére. Bolhásság: a készítmény 4 héten keresztül rovarölő hatást biztosít és meggátolja a bolhák szaporodását a peték és a lárvák fejlődésének gátlásával. Kullancsokkal szemben macskában 2, vadászgörényben 4 hetes védő hatást biztosít. A készítmény alkalmazható a bolhacsípés okozta allergiás bőrgyulladás (Flea Allergy Dermatitis, FAD) gyógykezelési stratégiájának részeként, amennyiben a diagnózist az állatorvos megerősítette.
5460.00 Ft

PestiGon Combo spot on S 0,67 ml 2-10 kg 3x

Szabadforgalmú gyógyszerek / vény nélkül » Parazita ellenes szerek
PestiGon Combo spot on    S 0,67 ml 2-10 kg 3x
PestiGon Combo spot on S 0,67 ml 2-10 kg 3x. Bolhák (Ctenocephalides felis), kullancsok és szőrtetvek okozta fertőzések gyógykezelésére. Bolhásság: a készítmény 8 héten keresztül rovarölő hatást biztosít és meggátolja a bolhák szaporodását a peték és a lárvák fejlődésének gátlásával. Kullancsokkal szemben 4 hetes védő hatást biztosít. A készítmény alkalmazható a bolhacsípés okozta allergiás bőrgyulladás (Flea Allergy Dermatitis, FAD) gyógykezelési stratégiájának részeként, amennyiben a diagnózist az állatorvos megerősítette. Adatok hiányában nem adható 8 hetesnél fiatalabb vagy 2 kg-nál kisebb kutyáknak.
4080.00 Ft

PestiGon Combo spot on M 1,34 ml 10-20 kg 3x

Szabadforgalmú gyógyszerek / vény nélkül » Parazita ellenes szerek
PestiGon Combo spot on  M 1,34 ml 10-20 kg 3x
PestiGon Combo spot on M 1,34 ml 10-20 kg 3x. Bolhák (Ctenocephalides felis), kullancsok és szőrtetvek okozta fertőzések gyógykezelésére. Bolhásság: a készítmény 8 héten keresztül rovarölő hatást biztosít és meggátolja a bolhák szaporodását a peték és a lárvák fejlődésének gátlásával. Kullancsokkal szemben 4 hetes védő hatást biztosít. A készítmény alkalmazható a bolhacsípés okozta allergiás bőrgyulladás (Flea Allergy Dermatitis, FAD) gyógykezelési stratégiájának részeként, amennyiben a diagnózist az állatorvos megerősítette. Adatok hiányában nem adható 8 hetesnél fiatalabb vagy 2 kg-nál kisebb kutyáknak.
4720.00 Ft

PestiGon Combo spot on L 2,68 ml 20-40 kg 3x

Szabadforgalmú gyógyszerek / vény nélkül » Parazita ellenes szerek
PestiGon Combo spot on L 2,68 ml 20-40 kg 3x
PestiGon Combo spot on L 2,68 ml 20-40 kg 3x. Bolhák (Ctenocephalides felis), kullancsok és szőrtetvek okozta fertőzések gyógykezelésére. Bolhásság: a készítmény 8 héten keresztül rovarölő hatást biztosít és meggátolja a bolhák szaporodását a peték és a lárvák fejlődésének gátlásával. Kullancsokkal szemben 4 hetes védő hatást biztosít. A készítmény alkalmazható a bolhacsípés okozta allergiás bőrgyulladás (Flea Allergy Dermatitis, FAD) gyógykezelési stratégiájának részeként, amennyiben a diagnózist az állatorvos megerősítette. Adatok hiányában nem adható 8 hetesnél fiatalabb vagy 2 kg-nál kisebb kutyáknak.
5200.00 Ft

PestiGon Combo spot on XL 4,02 ml 40-60 kg 3x

Szabadforgalmú gyógyszerek / vény nélkül » Parazita ellenes szerek
PestiGon Combo spot on XL 4,02 ml 40-60 kg 3x
PestiGon Combo spot on XL 4,02 ml 40-60 kg 3x. Bolhák (Ctenocephalides felis), kullancsok és szőrtetvek okozta fertőzések gyógykezelésére. Bolhásság: a készítmény 8 héten keresztül rovarölő hatást biztosít és meggátolja a bolhák szaporodását a peték és a lárvák fejlődésének gátlásával. Kullancsokkal szemben 4 hetes védő hatást biztosít. A készítmény alkalmazható a bolhacsípés okozta allergiás bőrgyulladás (Flea Allergy Dermatitis, FAD) gyógykezelési stratégiájának részeként, amennyiben a diagnózist az állatorvos megerősítette. Adatok hiányában nem adható 8 hetesnél fiatalabb vagy 2 kg-nál kisebb kutyáknak.
7110.00 Ft

PestiGon Spot On kutya rácsepegtető oldat A.U.V. S 2-10 kg 1x

Szabadforgalmú gyógyszerek / vény nélkül » Parazita ellenes szerek
PestiGon Spot On kutya rácsepegtető oldat A.U.V.    S 2-10 kg 1x
PestiGon spot on rácsepegtető oldat A.U.V. Bolhák és kullancsok okozta fertőzések gyógykezelésére. A készítmény azonnali rovarölő hatást gyakorol, és fenntartja a folyamatos rovarölő képességet a kifejlett bolhák okozta új fertőzésekkel szemben, legfeljebb 8 héten keresztül.
1985.00 Ft

PestiGon Spot On kutya rácsepegtető oldat A.U.V. S 2-10 kg 4x

Szabadforgalmú gyógyszerek / vény nélkül » Parazita ellenes szerek
PestiGon Spot On kutya rácsepegtető oldat A.U.V.    S 2-10 kg 4x
PestiGon spot on rácsepegtető oldat A.U.V. Bolhák és kullancsok okozta fertőzések gyógykezelésére. A készítmény azonnali rovarölő hatást gyakorol, és fenntartja a folyamatos rovarölő képességet a kifejlett bolhák okozta új fertőzésekkel szemben, legfeljebb 8 héten keresztül.
7220.00 Ft

PestiGon Spot On kutya rácsepegtető oldat A.U.V. M 10-20 kg 1x

Szabadforgalmú gyógyszerek / vény nélkül » Parazita ellenes szerek
PestiGon Spot On kutya rácsepegtető oldat A.U.V.   M 10-20 kg 1x
PestiGon spot on rácsepegtető oldat A.U.V. Bolhák és kullancsok okozta fertőzések gyógykezelésére. A készítmény azonnali rovarölő hatást gyakorol, és fenntartja a folyamatos rovarölő képességet a kifejlett bolhák okozta új fertőzésekkel szemben, legfeljebb 8 héten keresztül.
2135.00 Ft

PestiGon Spot On kutya rácsepegtető oldat A.U.V. M 10-20 kg 4x

Szabadforgalmú gyógyszerek / vény nélkül » Parazita ellenes szerek
PestiGon Spot On kutya rácsepegtető oldat A.U.V.   M 10-20 kg 4x
PestiGon spot on rácsepegtető oldat A.U.V. Bolhák és kullancsok okozta fertőzések gyógykezelésére. A készítmény azonnali rovarölő hatást gyakorol, és fenntartja a folyamatos rovarölő képességet a kifejlett bolhák okozta új fertőzésekkel szemben, legfeljebb 8 héten keresztül.
7765.00 Ft

PestiGon Spot On kutya rácsepegtető oldat A.U.V. L 20-40 kg 1x

Szabadforgalmú gyógyszerek / vény nélkül » Parazita ellenes szerek
PestiGon Spot On kutya rácsepegtető oldat A.U.V.  L 20-40 kg 1x
PestiGon spot on rácsepegtető oldat A.U.V. Bolhák és kullancsok okozta fertőzések gyógykezelésére. A készítmény azonnali rovarölő hatást gyakorol, és fenntartja a folyamatos rovarölő képességet a kifejlett bolhák okozta új fertőzésekkel szemben, legfeljebb 8 héten keresztül.
2450.00 Ft

PestiGon Spot On kutya rácsepegtető oldat A.U.V. L 20-40 kg 4x

Szabadforgalmú gyógyszerek / vény nélkül » Parazita ellenes szerek
PestiGon Spot On kutya rácsepegtető oldat A.U.V. L 20-40 kg 4x
PestiGon spot on rácsepegtető oldat A.U.V. Bolhák és kullancsok okozta fertőzések gyógykezelésére. A készítmény azonnali rovarölő hatást gyakorol, és fenntartja a folyamatos rovarölő képességet a kifejlett bolhák okozta új fertőzésekkel szemben, legfeljebb 8 héten keresztül.
9090.00 Ft

PestiGon Spot On kutya rácsepegtető oldat A.U.V. XL 40-60 kg 1x

Szabadforgalmú gyógyszerek / vény nélkül » Parazita ellenes szerek
PestiGon Spot On kutya rácsepegtető oldat A.U.V. XL 40-60 kg 1x
PestiGon spot on rácsepegtető oldat A.U.V. Bolhák és kullancsok okozta fertőzések gyógykezelésére. A készítmény azonnali rovarölő hatást gyakorol, és fenntartja a folyamatos rovarölő képességet a kifejlett bolhák okozta új fertőzésekkel szemben, legfeljebb 8 héten keresztül.
2530.00 Ft

PestiGon Spot On kutya rácsepegtető oldat A.U.V. XL 40-60 kg 4x

Szabadforgalmú gyógyszerek / vény nélkül » Parazita ellenes szerek
PestiGon Spot On kutya rácsepegtető oldat A.U.V. XL 40-60 kg 4x
PestiGon spot on rácsepegtető oldat A.U.V. Bolhák és kullancsok okozta fertőzések gyógykezelésére. A készítmény azonnali rovarölő hatást gyakorol, és fenntartja a folyamatos rovarölő képességet a kifejlett bolhák okozta új fertőzésekkel szemben, legfeljebb 8 héten keresztül.
9210.00 Ft

PestiGon Spot On macska 1x

Szabadforgalmú gyógyszerek / vény nélkül » Parazita ellenes szerek
PestiGon Spot On macska 1x
PestiGon Spot On macska. Fipronil tartalmű rácsepegtető oldat macskáknak: bolhák elleni kezelés és megelőzés céljából. Alkalmazása egyszerű, praktikus, kényelmes és biztonságos. PestiGon SpotOn Macska elpusztítja a bolhákat: Bolhák (Clenocephalides felis) okozta fertőzések gyógykezelésére. A készítmény azonnali rovarölő hatást gyakorol, és fenntartja a folyamatos rovarölő képességet a kifejlett bolhák okozta új fertőzésekkel szemben, legfeljebb 5 héten keresztül.
1150.00 Ft

PestiGon Spot On macska 4x

Szabadforgalmú gyógyszerek / vény nélkül » Parazita ellenes szerek
PestiGon Spot On macska 4x
PestiGon Spot On macska. Fipronil tartalmú rácsepegtető oldat macskáknak: bolhák elleni kezelés és megelőzés céljából. Alkalmazása egyszerű, praktikus, kényelmes és biztonságos. PestiGon SpotOn Macska elpusztítja a bolhákat: Bolhák (Clenocephalides felis) okozta fertőzések gyógykezelésére. A készítmény azonnali rovarölő hatást gyakorol, és fenntartja a folyamatos rovarölő képességet a kifejlett bolhák okozta új fertőzésekkel szemben, legfeljebb 5 héten keresztül.
4180.00 Ft

PestiGon Spray 100 ml

Szabadforgalmú gyógyszerek / vény nélkül » Parazita ellenes szerek
PestiGon Spray 100 ml
A Pestigon spray hatóanyag-koncentrációja feleakkora, mint a termékcsalád többi tagjáé – ez teszi lehetővé, hogy 8 hetes kor helyett már két napos életkortól védelmet nyújthassunk a kezeléssel a kutya és macskakölyköknek a bolhákkal szemben. A Pestigont hagyományosan a tarkón és a lapockák közötti részen ráöntő oldatként használják – a spray-vel ezzel szemben az állat egész testfelületét be kell nedvesíteni, és gumikesztyűs kézzel a szőrbe dörzsölni. A Pestigon spray hatástartama hosszabb, mint a ráöntő oldatoké: macskákon 2 hónap, kutyákban 3 hónap védettséget nyújt a bolhákkal szemben. Kullancsokkal szemben 4 hétig tart a hatása. Kutyák és macskák bolhák és kullancsok okozta fertőzéseinek gyógykezelésére. Szőrtetvesség kezelésére kutyákban és macskákban. A környezet fertőzöttségétől függően a készítmény macskáknál legfeljebb 2 hónapig, kutyáknál legfeljebb 3 hónapig tartja fenn a folyamatos rovarölő képességet a kifejlett bolhák okozta új fertőzésekkel szemben. A készítmény a környezeti fertőzöttségtől függően legfeljebb 4 hétig tartó atkaölő hatással rendelkezik kullancsokkal szemben.
4495.00 Ft

Piret-Mix rovarirtó porzószer 100 g

Szabadforgalmú gyógyszerek / vény nélkül » Parazita ellenes szerek
Piret-Mix rovarirtó porzószer 100 g
Kutya, díszmadár (papagáj, pinty, kanári, díszgalamb, díszbaromfi) külső élősködőinek (bolhák, tetvek) elpusztítására.
815.00 Ft

PiretMAX rovarirtó porozószer 100 g

Szabadforgalmú gyógyszerek / vény nélkül » Parazita ellenes szerek
PiretMAX rovarirtó porozószer  100 g
PiretMAX rovarirtó porozószer 100 g.Zárt térben, rejtett életmódú rovarok (pl. csótányok, hangyák, bolhák, ágyi poloska stb.) elpusztítására használható fel.
990.00 Ft

Piretrin Extra 100 g

Szabadforgalmú gyógyszerek / vény nélkül » Parazita ellenes szerek
Piretrin Extra  100 g
Szabadforgalmú irtószer. Zárt térben, rejtett életmódú rovarok (csótány, hangya, ágyi poloska, stb.) irtására.
1080.00 Ft

Piretrin Extra 1 kg

Szabadforgalmú gyógyszerek / vény nélkül » Parazita ellenes szerek
Piretrin Extra 1 kg
Szabadforgalmú irtószer. Zárt térben, rejtett életmódú rovarok (csótány, hangya, ágyi poloska, stb.) irtására.
5555.00 Ft

PolyVar Yellow 275 mg impregnált csík 10x

Szabadforgalmú gyógyszerek / vény nélkül » Parazita ellenes szerek
PolyVar Yellow 275 mg impregnált csík 10x
PolyVar Yellow 275 mg impregnált csík 10x. Mézelő méh flumetrinre érzékeny Varroa destructor okozta fertőzésének kezelésére. Méhkaptárban történő alkalmazásra. A csíkot a kaptár bejáratába kell helyezni. Egy átlagos méhkaptárban két csíkot kell használni.
16180.00 Ft

Prinocate spot on 10-25 kg közötti kutyának 1x

Szabadforgalmú gyógyszerek / vény nélkül » Parazita ellenes szerek
Prinocate spot on 10-25 kg közötti kutyának 1x
Prinocate spot on 10-25 kg közötti kutyának. Külső és belső parazitákkal fertőzött illetve fertőzés kockázatának kitett kutyák részére. 1 hónapos védelmet biztosít.
3810.00 Ft

Prinocate spot on 10-25 kg közötti kutyának 3x

Szabadforgalmú gyógyszerek / vény nélkül » Parazita ellenes szerek
Prinocate spot on 10-25 kg közötti kutyának 3x
Prinocate spot on 10-25 kg közötti kutyának. Külső és belső parazitákkal fertőzött illetve fertőzés kockázatának kitett kutyák részére. 1 hónapos védelmet biztosít.
10880.00 Ft
Oldalak: | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 |