Skip Navigation
Parazita ellenes szerek
Parazita ellenes szerek

Szabadforgalmú gyógyszerek / vény nélkül - Parazita ellenes szerek

Külső és belső paraziták elleni szerek kedvenc és haszonállatoknak.

Az állatok féregfertőzöttsége sokkal gyakoribb, mint azt gondolnánk. Magyarországon minden harmadik kutya bélférgekkel fertőzött! A fertőzött állat féreg- és peteürítése komoly veszélyt jelent a többi állatra és az emberekre is.

Emberekben előfordul, hogy az orsóférgek lárvái vándorlásuk során roncsolják a szerveket, szöveteket. Eljuthatnak például a tüdőbe, ahol súlyos köhögést okoznak. A szemfenéken retinakárosodást, így látászavart, kivételes esetben akár vakságot is okozhatnak. Sokszor a fertőzött állat nem mutat tüneteket, és a bélsárvizsgálattal sem lehet a fertőzöttséget minden esetben kimutatni, ezért rendkívül fontos a rendszeres féreghajtás.

Kedvenc állataink -beleértve a teknősök, kígyók, békák, gyíkok, akváriumi halak, nyúl, kisrágcsálók, patkány, egér, ugróegér, csincsilla, tengerimalac, sün, görény, dísz- és énekes madarak, posta- és díszgalambok, - kezelésére rendelkezésére állnak felhasználóbarát kiszerelésben széles hatásspektrumú készítmények is, melyet vagy bőrre való cseppentéssel vagy szájon át is alkalmazhatunk mind a külső, mind a belső férgek ellen.

SH-Ivermectin Light spot on 5 ml madaraknak

Szabadforgalmú gyógyszerek / vény nélkül » Parazita ellenes szerek
 
Különböző külső (vérszívó tetű, atka, kullancs) és belső paraziták (orsó-, hajszálféreg stb.) okozta fertőzések kezelésére, nevezetesen, testfolyadékkal táplálkozó parazita fajok elleni kezelésre.
3910.00 Ft

SH-Ivermectin spot on 5 ml féreghajtó madaraknak

Szabadforgalmú gyógyszerek / vény nélkül » Parazita ellenes szerek
 
Különböző külső (tolltetű, atka, kullancs) és belső paraziták (orsó-, hajszálféreg stb.) okozta fertőzések kezelésére, nevezetesen valamennyi, testfolyadékkal táplálkozó parazita faj elleni kezelésre.
3730.00 Ft

SH-Levapet csepp 10 ml féreghajtó

Szabadforgalmú gyógyszerek / vény nélkül » Parazita ellenes szerek
 
Tengeri malac, kígyók, gyíkok gyomor-bél ill. tüdő féreg fertőzéseinek kezelésére. Halak Capillaria, valamint Camallania fertőzésének kezelésére.
3190.00 Ft

SH-Rodemectin spot on ad us. vet. 5 ml

Szabadforgalmú gyógyszerek / vény nélkül » Parazita ellenes szerek
 
Endektocid antiparazitikum. Különböző, elsősorban külső (rüh, atka, kullancs), de belső paraziták (Orsó-, hajszálféreg stb.) okozta fertőzések, nevezetesen, testfolyadékkal táplálkozó parazita fajok elleni kezelésre.
4790.00 Ft

SafePet Spot-on rácsepegtető oldat macskáknak

Szabadforgalmú gyógyszerek / vény nélkül » Parazita ellenes szerek
 
SafePet Spot-on rácsepegtető oldat macskáknak. Bolhák (Ctenocephalides felis) és kullancsok (Dermacentor reticulatus) okozta fertőzések gyógykezelésére. A kifejlett bolhákkal szemben azonnali inszekticid hatással rendelkezik, és folyamatosan, 2 hétig véd a kifejlett bolhákkal való újrafertőződéstől. A készítmény legfeljebb 2 hétig tartó akaricid hatással rendelkezik a Dermacentor reticulatus-szal szemben. Ha a készítmény alkalmazásakor a macskák már kullancsokkal fertőzöttek, akkor a megtelepedett kullancsok nem feltétlenül pusztulnak el 48 órán belül, ez az időszak egy hétre is kitolódhat. A készítmény használható a bolhák okozta allergiás bőrgyulladás (FAD) kezelési stratégiájának részeként, amennyiben a betegséget korábban állatorvos megállapította.
1200.00 Ft

Scalibor protectorband 4% 48 cm-es gyógyszeres nyakörv kutyáknak

Szabadforgalmú gyógyszerek / vény nélkül » Parazita ellenes szerek
Scalibor protectorband 4%  48 cm-es gyógyszeres nyakörv kutyáknak
Gyógyszeres nyakörv kutyáknak. Kullancsok és lepkeszúnyogok elpusztítására. Kutyákat 5-6 hónapig védi a kullancsoktól (Ixodes ricinus, Rhipicephalus sanguineus) és vérszívó lepkeszúnyogoktól (Phlebotomus perniciosus).
15820.00 Ft

Scalibor protectorband 4% 65 cm-es gyógyszeres nyakörv kutyáknak

Szabadforgalmú gyógyszerek / vény nélkül » Parazita ellenes szerek
Scalibor protectorband 4%  65 cm-es gyógyszeres nyakörv kutyáknak
Gyógyszeres nyakörv kutyáknak. Kullancsok és lepkeszúnyogok elpusztítására. Kutyákat 5-6 hónapig védi a kullancsoktól (Ixodes ricinus, Rhipicephalus sanguineus) és vérszívó lepkeszúnyogoktól (Phlebotomus perniciosus).
16910.00 Ft

Sh-Ivermectin Spot On 10 ml

Szabadforgalmú gyógyszerek / vény nélkül » Parazita ellenes szerek
 
Az Sh-Ivermectin Spot On verseny-, dísz- és postagalambok valamint nagytestű díszmadarak fonalférgességének illetve a testnedvekkel táplálkozó ektoparaziták okozta fertőzöttség gyógykezelésére.
5330.00 Ft

Spotinor 10 mg/ml S/O 1 liter

Szabadforgalmú gyógyszerek / vény nélkül » Parazita ellenes szerek
 
Spotinor 10 mg/ml S/O 1 liter. Szarvasmarha tetvek és legyek, kifejlett juhok kullancsok, tetvek, paklincsok és légylárvák, bárányok tetvek és kullancsok okozta fertőzöttségének kezelésére és megelőzésére.
46160.00 Ft

Tik-Tak 125 mg/ml külsőleges oldat mézelő méheknek A.U.V. 10 ml

Szabadforgalmú gyógyszerek / vény nélkül » Parazita ellenes szerek
 
Tik-Tak 125 mg/ml külsőleges oldat mézelő méheknek A.U.V. 10 ml. Mézelő méhek (Apis mellifera L.) Varroa destructor fertőzöttségének kezelésére, vagy a fertőzöttség gyanúja esetén diagnosztikai célra. Alkalmazható az alábbi esetekben: A.) Késő nyáron, az utolsó pörgetés után 1-2 nappal. Magyarországon ez általában az utolsó napraforgó méz kipörgetése után, július utolsó dekádjára tehető. Mivel ilyenkor még fedett fiasítás is van, sorozatkezelés javasolt (ld. adagolás). B.) Diagnosztikai kezelés. A fertőzöttség mértékének felderítésére az állomány legalább 10%-nál diagnosztikai füstölés végezhető a mézhordás idején kívül. C.) Záró kezelés késő ősszel. Záró kezelésre abban az esetben alkalmazható, amikor a kaptárban már nincs jelen fedett fiasítás, mivel a készítmény kizárólag a kifejlett méheken élősködő parazitákra hat, de hatástalan a fedett fiasításban lévő különböző fejlődési alakokra.
16990.00 Ft

Vectra 3D rácsepegtető oldat kistestű kutyáknak S (4-10 kg) 3x

Szabadforgalmú gyógyszerek / vény nélkül » Parazita ellenes szerek
 
Vectra 3D rácsepegtető oldat kistestű kutyáknak S (4-10 kg) 3x. Kutya bolhásság (Ctenocephalides felis és Ctenocephalides canis) kezelésére és megelőzésére. A kezelés egy hónapig véd a bolhákkal való fertőződés ellen. Perzisztens Rhipicephalus sanguineus és Ixodes ricinus esetén egy hónapig, és Dermacentor reticulatus esetén három hétig fennmaradó) akaricid és repellens hatással rendelkezik. Egy hónapig véd a lepkeszúnyogok (Phlebotomus perniciosus), szúnyogok (Culex pipiens, Aedes aegypti) és szuronyos istállólegyek (Stomoxys calcitrans) csípése ellen.
10520.00 Ft

Vectra 3D rácsepegtető oldat közepes testű kutyáknak M (10-25 kg) 3x

Szabadforgalmú gyógyszerek / vény nélkül » Parazita ellenes szerek
 
Vectra 3D rácsepegtető oldat közepes testű kutyáknak M (10-25 kg) 3x. Kutya bolhásság (Ctenocephalides felis és Ctenocephalides canis) kezelésére és megelőzésére. A kezelés egy hónapig véd a bolhákkal való fertőződés ellen. Perzisztens Rhipicephalus sanguineus és Ixodes ricinus esetén egy hónapig, és Dermacentor reticulatus esetén három hétig fennmaradó) akaricid és repellens hatással rendelkezik. Egy hónapig véd a lepkeszúnyogok (Phlebotomus perniciosus), szúnyogok (Culex pipiens, Aedes aegypti) és szuronyos istállólegyek (Stomoxys calcitrans) csípése ellen.
11430.00 Ft

Vectra 3D rácsepegtető oldat minitestű kutyáknak XS (1,5-4 kg) 3x

Szabadforgalmú gyógyszerek / vény nélkül » Parazita ellenes szerek
 
Vectra 3D rácsepegtető oldat minitestű kutyáknak XS (1,5-4 kg) 3x. Kutya bolhásság (Ctenocephalides felis és Ctenocephalides canis) kezelésére és megelőzésére. A kezelés egy hónapig véd a bolhákkal való fertőződés ellen. Perzisztens Rhipicephalus sanguineus és Ixodes ricinus esetén egy hónapig, és Dermacentor reticulatus esetén három hétig fennmaradó) akaricid és repellens hatással rendelkezik. Egy hónapig véd a lepkeszúnyogok (Phlebotomus perniciosus), szúnyogok (Culex pipiens, Aedes aegypti) és szuronyos istállólegyek (Stomoxys calcitrans) csípése ellen.
9470.00 Ft

Vectra 3D rácsepegtető oldat nagytestű kutyáknak L (25-40 kg) 3x

Szabadforgalmú gyógyszerek / vény nélkül » Parazita ellenes szerek
 
Vectra 3D rácsepegtető oldat nagytestű kutyáknak L (25-40 kg) 3x. Kutya bolhásság (Ctenocephalides felis és Ctenocephalides canis) kezelésére és megelőzésére. A kezelés egy hónapig véd a bolhákkal való fertőződés ellen. Perzisztens Rhipicephalus sanguineus és Ixodes ricinus esetén egy hónapig, és Dermacentor reticulatus esetén három hétig fennmaradó) akaricid és repellens hatással rendelkezik. Egy hónapig véd a lepkeszúnyogok (Phlebotomus perniciosus), szúnyogok (Culex pipiens, Aedes aegypti) és szuronyos istállólegyek (Stomoxys calcitrans) csípése ellen.
12740.00 Ft

Vectra 3D rácsepegtető oldat óriás testű kutyáknak XL (40+ kg) 3x

Szabadforgalmú gyógyszerek / vény nélkül » Parazita ellenes szerek
 
Vectra 3D rácsepegtető oldat óriás testű kutyáknak XL (40+ kg) 3x. Kutya bolhásság (Ctenocephalides felis és Ctenocephalides canis) kezelésére és megelőzésére. A kezelés egy hónapig véd a bolhákkal való fertőződés ellen. Perzisztens Rhipicephalus sanguineus és Ixodes ricinus esetén egy hónapig, és Dermacentor reticulatus esetén három hétig fennmaradó) akaricid és repellens hatással rendelkezik. Egy hónapig véd a lepkeszúnyogok (Phlebotomus perniciosus), szúnyogok (Culex pipiens, Aedes aegypti) és szuronyos istállólegyek (Stomoxys calcitrans) csípése ellen.
16310.00 Ft

Vectra Felis rácsepegtető oldat macskáknak 0,6-10 kg 3x

Szabadforgalmú gyógyszerek / vény nélkül » Parazita ellenes szerek
 
Vectra Felis rácsepegtető oldat macskáknak 0,6-10 kg 3x. A Vectra Felis egy egyszerűen alkalmazható, gyors hatású, bolha elleni rácsepegtető oldat macskáknak. A termék használata 1 hónapos védelmet nyújt a bolhák ellen, illetve három hónapos védelmet biztosít a bolhapeték, lárvák, és bábok ellen.
9840.00 Ft

Vitaminthe paszta 10 ml

Szabadforgalmú gyógyszerek / vény nélkül » Parazita ellenes szerek
 
Kutyák és macskák fonalférgek és galandférgek okozta fertőzöttségének megelőzésére és kezelésére.
7350.00 Ft

Zerokeet ayurvedikus atkaellenes szer 100 ml kutyáknak

Szabadforgalmú gyógyszerek / vény nélkül » Parazita ellenes szerek
Zerokeet ayurvedikus atkaellenes szer 100 ml kutyáknak
A Zerokeet kizárólag gyógynövényekből készülő folyékony koncentrátum rühatkák és más bőrbetegségek kezeléséhez és megelőzéséhez, kifejezetten házi kedvencek, elsősorban kutyák részére kifejlesztve.
2600.00 Ft
Oldalak: | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 |